Magyarországon 2002-ben indítottuk el Mókusleső címmel a faj hazai elterjedésének feltérképezésére és elterjedés-ökológiai sajátosságainak tisztázására irányuló programunkat, a Tölgy Természetvédelmi Egyesület, a Göncöl Szövetség, a Szent István Egyetem Állattani és Ökológiai Tanszéke és nem utolsó sorban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakmai és anyagi támogatásával. A két év alatt több mint 6000 iskolát, a tíz magyar nemzeti parkot és a hazai erdészeti és vadászati társaságokat vontuk be a megfigyelésekbe. Mókusleső adatlapot küldtünk országszerte a résztvevők számára, melyen a jártukban-keltükben látott mókusok tulajdonságait feltűntették, és visszapostázták részünkre. Ezen adatlapokról származó adatokat kiegészítettük a hazai közgyűjtemények katalógusadataival, valamint szakirodalmi adatokkal. Így készítettük el a közönséges mókus eddig ismeretes legbővebb hazai elterjedési adatbázisát, valamint az erre alapuló elterjedési térképet. A Mókusleső programból származó adatok alapján azt állapítottuk meg, hogy a mi mókusaink – a nyugat-európai országokéival ellentétben – inkább az őshonos fafajokból álló elegyes lombhullató erdőket kedveli, kevésbé gyakori a nem őshonos lombhullató erdőkben, és legkevésbé a szintén nem őshonos tűlevelű monokultúrás erdőkben fordul elő. Ez valószínűleg a faj adaptációs feltételeivel és az elegyes erdők kiegyenlítettebb táplálékbázisával magyarázható.

A közönséges mókus (Sciurus vulgaris)

A közönséges mókus Eurázsia mérsékelt övi erdeinek és fás parkjainak gyakori őshonos lakója. Mintegy 42 alfaja ismert. Az állat hátszőrzetének színe változó: fekete, barna, szürkés, vörös vagy akár sárgás árnyalatú, a hasi szőrzet általában fehér, de legalábbis világosabb, mint a háté. A hát színét általában az élőhely tengerszint feletti magasságával hozzák összefüggésbe – hegyvidéken sötétebb, síkvidéken világosabb –, ez azonban még nem tisztázott. Tény azonban, hogy hazánkban több helyen is léteznek olyan populációk, amelyekben több színváltozatú egyed egyszerre fordul elő. A színváltozatok pontos lehatárolását nehezíti a téli és a nyári bunda színezete közti eltérés. A nyári szőrzet ugyanis világosabb, mint a téli, így megeshet, hogy egy adott állatot más színváltozatba tartozónak ítél az ember télen és nyáron. A farkszőrzetet és a fülpamacsot évente egyszer vedlik. Nyár végén kezdik növeszteni a jellegzetes, hosszú szőrzetüket, melyet aztán tavasszal fokozatosan levedlenek. A hím és a női ivarú egyedek között színezetbeli, vagy egyéb jól látható különbség nincs, ezért kizárólag az ivari nyílások távolsága alapján lehet elkülöníteni egymástól. (A hím egyedeknél nagyobb az ivari nyílások közötti távolság, mint a női ivarúaknál.)

Fák lombkoronájában, mintegy 6 méterre a föld felett, egészen a törzs és az ág csatlakozásánál, vagy odúban épít fészket. Egy állatnak több fészke is lehet, melyeket különböző célokra használ.

Sokféle táplálékot fogyaszt, a terület adottságaitól és az adott évszaktól függően. Étlapján elsősorban a különböző növényi magvak, termések és gyümölcsök, valamint a gombák, másodsorban, pedig fák bimbói, hajtásai és virágai szerepelnek. A fák kérgét egész évben, az egyéb táplálék ellátottságától függően fogyasztják. Kis mennyiségben más növényi részekkel, gerinctelenekkel (főleg hernyók) és zuzmókkal is táplálkozik. A kisemlősökkel, s ezen belül kiváltképp mókusokkal foglalkozó legnevesebb európai kutatók (J. Gurnell, P.W.W. Lurz és E.C. Halliwell) hangsúlyozzák, hogy több évtizedes megfigyeléseik során sem bizonyosodott be az a feltételezés, miszerint a faj egyedei madártojások, vagy fiókák jelentős fogyasztói volnának. Mivel valódi téli álmot nem alszik, ősszel éléskamrákban halmozza fel a szűkösebb napokra szánt élelmet. Földbe ássa, vagy faodvakba rejti az összegyűjtött táplálékokat. Memória téren azonban volna mit fejlődnie a túlélés érdekében, mivel megfigyelések szerint hét élésraktárból átlagosan egyet talál meg. Ezért is tartják a fajt már-már erdőgazdának, hiszen az elásott, de meg nem talált élelem (főként tölgy- és bükkmakk) jelentős része tavasszal kihajt.

Egész évben a fák lombkoronájában mozog. Tavasszal és ősszel láthatjuk földön   ügyetlenebbül, mint a fák ágain   szaladni. Ilyenkor egyrészt a párzást megelőző udvarlás hevületében, másrészt az éléskamrák felhalmozása végett merészkedik le a biztonságot adó ágak közül. Ez sokszor vesztét okozza, mivel a nyílt talajon mozogva könnyen a ragadozó madarak, vagy az autóforgalom áldozatává válhat. Legfőbb ellenségei a hideg, kemény telek, a paraziták által terjesztett betegségek, a ragadozó emlősök közül a nyuszt, a vadmacska, madarak közül a héja és az ölyv. Igen ritka eset, hogy valamely bagolyfaj zsákmányolja, egyrészt viszonylag nagy testmérete, másrészt nappali aktivitású életmódja miatt.

Konkurenciaveszély! Az amerikai szürke mókus

Európában először Angliába telepítették be az amerikai szürke mókust (Sciurus carolinensis) a XIX. század végén. Az idegenhonos faj egyedei elszabadulásuk után sikeresen fennmaradtak a természetben is, és stabil szaporodó közösséget létesítettek. A növekvő populáció egyre nagyobb területeket hódított meg. Ezzel párhuzamosan az angol kutatók az őshonos közönséges mókus állományainak csökkenését tapasztalták. Kutatások kezdődtek a két faj állományváltozásai közötti összefüggések feltárására. 2000-re mindössze néhány élőhelyfolt maradt Angliában, ahol a közönséges mókus fennmaradt, valamint néhány erdőben sikeres visszatelepítést hajtottak végre.

Az angliai betelepítést az olaszországi követte. Itt két időpontban, két helyszínen szabadultak el fogságban tartott szürke mókusok az ország északi területén: 1948. Cadido Stupinigi erdő (Piedmont), 1966. Newi Park (Liguria). Mostanra az invázív faj elérte a Torino környéki elő-Alpoki erdőket.

A helyzet mindkét ország esetében az, hogy a betelepített faj kiszorította az őshonos mókusokat a természetes élőhelyeikről.

Ráadásul a szürke mókus olyan parapoxvírust terjeszt, amely eredete és működési mechanizmusa egyelőre ismeretlen, csak a betelepítés óta jelentkezik a közönséges mókusokban, vérzéses bőrsérüléseket okoz az őshonos mókusokon, amely fertőzésbe azok néhány napon belül elpusztulnak, míg a szürke mókusok csak hordozók, és a vírus rájuk nem halálos.

A szürke mókus fent felsorolt tulajdonságai, hogy az észak-amerikai faj betelepülését egyszerűbb megelőzni, mint a későbbiekben a faj elterjedését meggátolni. Amennyiben az idegenhonos faj Magyarországra bekerülne, és fogságból elszabadulna, a hazai közönséges mókus fajvédelmét nehezítené, hogy a hazai populációk – az angol és olasszal ellentétben – az őshonos fafajokból alkotott lomblevelű erdőket látszanak preferálni. A másik súlyosbító körülmény a parapoxvírus terjedése. A vírus emberre nézve fertőző volta eddig nem bizonyított, de ennek ellenkezője sem! A közönséges mókusok fertőződésének következtében megemelkedő mortalitási ráta a szürke mókus terjedésének sebességét megsokszorozhatja, ellenanyag, pedig nem létezik. Az amerikai szürke mókus jobban alkalmazkodik az emberi környezethez, mint a közönséges mókus, így valószínűsíthető lenne, hogy a mókusok számára élhető lakott településekről kiszorítanák őshonos rokonaikat (például London). Ennek következtében a szürke mókusok az emberekkel akár fizikai kontaktust is létesíthetnének. Ez a parapoxvírus terjedésére és humán hatásaira nézve igen nagy veszélyeket rejt magában.

Amerikai szürke mókus (Sciurus carolinensis)

Az Amerikai Egyesült Államok észak-keleti államaiban őshonos, a magyarországi közönséges mókussal közelebbi rokonságban nem álló kisemlős faj. Természetes előfordulási helyén többnyire lombos erdőkben, ritkábban bükkel vagy tölggyel elegyes tűlevelű erdőkben él. Egyedei eddig két európai országban (Anglia, Olaszország) kerültek ki a szabad természetbe, mindkét esetben súlyos természetvédelmi és erdészeti károkat okozva. Hazánkban, állatkereskedelmi forgalomban kapható.

Elkülönítése a közönséges mókustól: nagyobb testméret; minden példány szürke háti, és világos hasi színezetű, a háton legfeljebb egy halvány mogyoróbarna színezet látható a gerinc mentén; nincs fülpamacs még télen sem; ülő testhelyzetben nem íveli farkát a fej magasságába, hanem a hát alsó harmadától görbíti hátra.

Hogyan segíthetsz?
1. Tölts ki és küldj el címünkre egy Mókusleső adatlapot minden alaklommal, ha látsz egy mókust!
2. Ha lakhelyed környékén laknak mókusok, úgy tedd ki télen a madáretetőt (vagy direkt mókusetetőt), hogy azt a mókusok is meg tudják közelíteni! Ezt úgy lehet elérni, ha ügyelsz arra, hogy az etető közvetlenül a fáról is hozzáférhető legyen.
3. Alábbi címünkön értesíts minket, ha szürke mókust látsz állatkereskedésben!

Bősze Szilvia és Bakó Botond, bosze@mail.kvvm.hu, bako@mail.kvvm.hu